PICi füzet, nagy segítség!

KORASZÜLÖTTEKÉRT ORSZÁGOS EGYESÜLET INGYENES KIADVÁNYA
www.koraszulott.com

És te hogy vagy?

Hogy vagy? Hogy vagytok?

A koraszüléskor sok párhoz hasonlóan a férjemmel mi is egy új valóságba csöppentünk pillanatok alatt és ez a kérdés igazán fel sem merült bennünk hetekig, hónapokig. Aztán eljön az a pont mindenkinél, így nálunk is, hogy feltettük magunkban ezt a kérdést.

A „hogy vagyok” előtt talán van egy nulladik kérdés, mely válaszra várt: a „ki vagyok/kik vagyunk mi”?

Mert a várandósság heteinek lerövidülésével kevesebb idő jut felkészülni a szülőségre.

Nem jutottunk el addig, hogy berendezzük a babaszobát, megvegyük a kelengyét vagy részt vegyünk egy tanfolyamon, elképzeljük magunkat anyaként és apaként. Nem jutott elég idő a rúgások megfigyeléséhez, a nagy pocak simogatásához.

Talán apróságok ezek, de hozzátartoznak a folyamathoz.

Nálam a várandósság komplikációkkal volt teli, így az aggódás még előbb beköltözött az életünkbe.

Másoknak viszont ideálisan telnek a hetek, majd hirtelen fejeződik be az áldott állapot, egy nem várt komplikáció miatt.

Mi hónapokkal előbb váltunk szülőkké, de a baba nem volt velünk még hetekig, sem a pocakomban, sem a szerető ölelésünkben.

Ez egy felfoghatatlan helyzet.

A képzeletünkben persze ott volt, és minden porcikánkban, de a cuki, tökéletesen beállított első családi fotók helyett egy, az inkubátorban elkapott, elmosódott fényképen láthattuk viszont gyermekünket, majd később egy életmentő kis lakban, az inkubátor falai között meghatározott látogatási időpontokban.

Elmaradtak azok az apró momentumok, szokások, melyek hozzátartoznak a friss szülőpár új életének első napjaihoz: gratulációk fogadása, virágcsokrok, lányoknak a fülbelövés, apáknak a tejfakasztó buli, és ami mindezek felett áll: gyermekünk nyugodt, egészséges, bensőséges életkezdése, egy új, közös út elkezdése.

Ezek helyett egy másik „beavatás” kezdődik: kórháztól kapott dokumentáció áttanulmányozása, a védőfelszerelések beszerzése (köpeny, sterilizáló, lábzsák, fertőtlenítő), az intenzív osztály szabályainak megismerése.

Ez nagyon megterhelő volt számunkra lelkileg. Az új valóságba pikkpakk bele kellett szoknunk.

Teendő bőven akadt, de máshogy,  mint ahogy  a „nagy könyvben meg van írva”.

Elsősorban meg kellett tanulnunk VÁRNI.

Várni az első érintésre, az első teli pelusra, az első milliliter megemésztésére, a lelet megérkezésére.

Várni a két visszalépés után az egy előre-lépésre.

Hirtelen a lista végére került a babakocsi beszerzése vagy a rugdalózó ki- választása.

Meg kellett tanulnunk egy más világ nyelvét. A PIC-eken valahogy mintha más időszámítás lenne. Nincs nappal és nincs éjszaka, nincs ünnepnap, nincs szünnap.

Meg kellett tanulnunk figyelni. Észrevenni, mi ad erőt.

Meg kellett engedni magunknak, hogy sírjunk vagy nevessünk, hogy kimondjuk, most egyedül akarunk lenni vagy épp, hogy kérlek, fogd a kezemet.

Ráadásul a természetes ösztönök azonnal elnyomásra kerülnek. Egy intenzív osztály rövidítései, szagai, betegségtípusok következményei kerülnek elénk mint ismeretanyag és mint szabályrendszer.

Ebben kellett megtalálnunk önmagunkat, a helyünket. Szóval kik vagyunk mi a PIC-en?

Látogatók, beszerzők, inkubátor kukkolók, mini talpak simogatói, jövőképet gyártók, önhibáztatók, fejőgép és légzésfigyelő szakértők, pulzoxi és milliliter számolók.

Mégis mit lehet mondani ebben az időszakban arra a kérdésre, hogy „hogy vagy/hogy vagytok”?

Először is meg lehet köszönni, hogy megkérdezték tőlünk.

Másrészt el lehet őszintén mondani, mit érzünk, mit veszítettünk el, mi fáj.

Sokszor nem is gondolkozik ezen az ember, mert a fókusz természetesen máshová terelődik. A választ el lehet odázni, de biztosan előjön rá a válasz később, mellyel lehet mit kezdeni.

Lehet keresni sorstársakat, lehet kérni segítséget szakemberektől, lehet egy jót beszélgetni a párunkkal.

Lehet sírni, lehet nevetni. Nincs olyan, hogy rosszat teszel. Akinek az segít, hogy énekel az inkubátor mellett, vagy imát mond, vagy diktafonra mond fel egy verset, vagy épp csak áll ott, némán, ugyanolyan csodálatos édesanya és édesapa.

Egy biztos, a PIC-időszak egyszer minden családban lezárul.

A „kik vagyunk” kérdés tehát végérvényesen megválaszolásra kerül: történjen bárhogy, kora- szülők vagyunk, mely egy életre szól.

KORASZÜLÉS MINT VESZTESÉG

A koraszülés veszteségélménnyel jár. Perinatális veszteség ez, amely gyászmunkával jár. A gyötrő érzések intenzíven törhetnek elő annak ellenére, hogy gyakran még a közvetlen környezeted sem érti, miért megterhelő és nehéz Neked most a kézzelfogható örömöd – pici szemed fénye – mellett.

A koraszülés élménye érzelmileg megterhelő a szülők, a család számára, és nagyfokú alkalmazkodást követel lelkileg, mentálisan és a mindennapi életvitelben.

A veszteség élménye, a gyász érzése előjöhet újra és újra azt követően is, amikor már otthon vagytok a picivel együtt, és túl vagy az első időszak viszontagságain, a sok küzdelemmel kikövezett, de reményteljes jövő elé nézve. Végigkíséri a gyermeked fejlődését: behívhatja egy orvosi rutinvizsgálat, egy védőnői látogatás, egy óvodai ballagás, később egy iskolai bizonyítvány, egy sportválogató, számtalan helyzet, életpillanatok és fontos mérföldkövek.

A gyásznak, amit megélsz, általában vannak követhető szakaszai (Pilling, 2003), melyekről sok helyen olvashatsz: anticipációs gyász, sokk, kontrollált szakasz, tudatosulás, átdolgozás, adaptáció – azaz alkalmazkodás. Ezek nem szigorúan egymást követve jelenhetnek meg, jellemzőit mind megtapasztalhatod magadon. Egy „érzelmi libikókára” hasonlító, folyamat ez, melyben a gyászmunka – melynek elengedhetetlen része az érzelmeid megélése – és az új életed, az egyensúly megteremtésére tett erőfeszítések váltakozva kerülnek előtérbe.

Hogy milyen intenzív a gyászod, mennyire fáj, az számos tényezőtől függ – a körülményektől, kapcsolataidtól, a saját történetedtől (addigi veszteségeid, a szülőséghez kapcsolódó álmaid, vágyott jövőd), személyiségedtől és a nehézségekkel való megküzdési szokásoktól, képességektől. A megküzdésben, gyászmunkában sokat segíthet a társad, barátaid és a családi közösség.

De van, amikor szakember segítségét szükséges, érdemes igénybe venned.

A perinatális veszteséget – és így a koraszülést kísérő veszteségélményt – intenzív érzelmek jellemzik: vádolod önmagad, bűntudatod lehet és haragudhatsz magadra, másokra, a világra és emellett lehet, nagyon szégyelled is magad.

Az érzelmeidet fontos tudatosítani és megélni, adni időt és teret a gyászodnak, megengedni magadnak, hogy érezz amellett, hogy folyamatos teendők sokasága vár rád, és napi szintű küzdelem, ha kevésbé voltatok szerencsések.

Szülőpárként többszörösen terhelnek Titeket a mindennapok, és ebben a krízisben kell a felborult egyensúlyt újraértelmezni, megteremteni és egymást támogatnotok. Fontos tudnod, hogy a szülőpár nő- és férfitagja másképp gyászol, másképp próbál mindkét nem helytállni ebben a megterhelő élethelyzetben. A nő sokszor úgy érzi, párja érzékelten, nem gyászol, „csak a munkával törődik”, képtelen beszélgetni a közös veszteségről. A férfi is megszenvedi a koraszülést, csak őt másképp „nevelte” az élet. Megszokta, hogy erősnek kell lennie, hogy vinni kell tovább a dolgokat, az élet „nem állhat meg”. Tudd, hogy Ő is gyászol, csak leginkább magában, sokszor elkeseredve, hogy hogyan tudna segíteni neked, tehetetlen és „egyedül van”-érzés a saját fájdalma mellett. Ha megértitek egymást, elfogadjátok azt, hogy másképp tudjátok kifejezni, ami rossz, ami nehéz, és megtaláljátok, miként tudtok egymásnak leginkább segíteni, kapcsolatotok megerősödve nyújthat mindkettőtöknek – és így a család egészének – támaszt az elkövetkezendő évekre.

A veszteség hozzá fog tartozni életedhez, beépül a történetedbe – és tudatosítva és feldolgozva meg is erősíthet Téged – erőforrássá válhat, amely átsegít a mindennapok kihívásain, leegyszerűsítve az Élet nagy kérdéseit, átrendezi a mindennapok problémáit, hogy mi az igazán fontos, és mi nem. Új értékeket találhatsz, és új célokat tűzhetsz ki magad elé. Rámutat arra, hogy valójában kik, mi és milyen értékek fontosak az életedben?

Hogy hogyan vagy most, abba beleágyazódik addigi veszteségeid sora is. Feldolgoztad-e ezeket, vagy mélyen el vannak ásva? Volt egy elvesztett álmod, egy magzat, egy babácska már? Elvesztettél egy jövőképet – a felhőtlen pillanatokat, melyek álmaidat átszőtték? Félelemmel kísért volt várandósságod, mert már egyszer-többször elvesztetted vagy majdnem elvesztettétek Őt?… Nem mindegy, mi a történeted, Szülőként mi a történetetek. És ami fáj, ami nehéz, az egyedi, és csakis Te tudod, mi minden sűrűsödik benne! De megosztható, letehető a terhed, oldható a szorongásod!

Mert a család, barátaid körbevesznek, bátran nyújtsd ki a kezed értük, ha szükséged van arra, hogy elmondd nekik, hogy meghallgassanak, vagy ha segítségre van szükséged. Ha nyom nagyon a teher, ha nehéz az érzelmekkel megbirkóznod, szakember segítők is várnak. És a veszteség sokszínűségében vannak sorstársak, akikkel jó megélni, hogy nem vagy egyedül sem a nehéz életeseménnyel, sem a rád törő érzelmekkel, kétségekkel. A nehéz érzelmeken túl megosztható velük egy-egy diadalmas mérföldkő elérése, az örömteli pillanatok is – ezeket együtt megélve a közösség élménye tovább erősít.

Intenzív érzelmek törhetnek Rád. Ha veszteséget éltél meg, természetes: 
Ha haragszol mindenkire, a világra, az orvosokra, de akár más, egészséges kisbabát karjában tartó vagy várandós nőre, és lehet, hogy még gyűlöletet is érzel irántuk, ami miatt elönt a szégyen. Lehet, hogy bűntudatot érzel, vádolod önmagad és egyre keresed a válaszokat.

Jó tudatosítani ezeket az érzéseket, és hagyni időt magadnak, magatoknak ezek megélésére és elcsendesedésére.

Kihívások, amelyek lelki téren várhatnak Rád: önhibáztatás-bűntudat és szégyen érzése; címkék elviselése, melyet a társadalom szereplői aggatnak rád és gyermekedre; folyamatos aggodalom; ha kevésbé voltatok szerencsések, a fejlesztések kihívásai; diagnózis elfogadása
– a tagadás, hárítás helyett (ez bármilyen furcsán hangzik, hosszú távon megtérül, még ha akkor, ott a könnyebb út is tűnik jobb megoldásnak).

Van, amikor a nehéz érzelmek, gyötrő gondolatok és kérdések rád nehezedve túl erősen maradnak, kísértenek, és nem csak az első hónapokban. Ennek ellentétére is érdemes figyelni – amikor hallani sem akarsz többet a kórházban megéltekről, a koraszülés élményét messze hárítod esetleg és nem igazán érzel Ha ezeket éled meg – túl hosszú ideje, túl erős, akár kontrollálhatatlan érzelmeket vagy éppen az érzelmek hiányát, örömtelenséget, folyamatos rosszkedvet – érdemes szakember segítségét kérni.

De lehet, hogy csak azért, hogy a terhet letedd, megpihenhess, és erőforrásaidat megerősítve menj tovább az úton.

Fontos, hogy tudd, Neked mi segít, mi a jó, mit szeretnél, ha környezetedtől megkapnál, és milyen erőforrásokra (belső-külső) támaszkodhatsz? Külső és legfontosabb erőforrásod azok az emberek, akik szeretettel körbevesznek, akikre számíthatsz. Belső erőforrásként ott vannak benned képességeid, erőd, kitartásod – hiszen végigcsináltad ezt is, itt Vagy, babáddal együtt sikeresen túl már sok kihíváson, meneteltek tovább a kinti életben. Ebben az intenzív érzelmekkel terhelt állapotban ezek tudatosítása nyilván nem mindig ilyen egyszerű. Ebben is segítségedre lehet egy szakember vagy egy csoport. A megfelelő támogatás tovább erősít, magabiztosabbá válhatsz az úton, amin jársz, ami előttetek áll.

Számos szakember közül választhatod ki a magadnak megfelelőt, és nagyon sokat segíthet, ha együtt, Társaddal mentek el lelki támaszért, feldolgozni a veszteséget, megerősödni. A sorstársi közösségek, csoportok pedig közösségi élménnyel együtt nyújthatnak megtartást, támogatást ebben a nehéz élethelyzetben.

A csoportoknak számos támogató, gyógyító hatása van:

  • „Nem vagyok egyedül, meghallgatnak és figyelnek rám” élmény;
  • A csoport megtart és véd az előkerülő nehéz élethelyzetekben;
  • Sokat tanulhatsz arról, miként érdemes a környezeteddel kommunikálnod, miként tudod kifejezni és közvetíteni másoknak szükségleteidet, igényeidet;
  • Új barátokra lelhetsz;
  • Megismerheted jobban önmagad – sokan izgalmas úton indulnak el a veszteségfeldolgozás során önmaguk megismerésében;
  • Feldolgozhatod veszteségeidet, vagy elkezdheted a gyászmunkát;
  • Eszközöket kaphatsz arra nézve, miként tudsz megküzdeni nehéz helyzetekkel;
  • Megélheted érzelmeidet egy nyitott, befogadó közegben, ahol megértenek. Ez segít az erő- teljes érzelmek – harag, düh, önvád – oldásában is;
  • Kialakíthatsz magadnak egy új, vágyott jövőképet.

(Földvári-Nagy) 

Fontos egyesületi adatok
Adószámunk: 18283114-1-06
Számlaszámunk: K&H 10402836-50526555-54691000

© 2021 – KORE – Minden jog fenntartva
Készítette: Hernyák Gábor e.v. – WordPress & Elementor Pro